Quentin Tarantino első mozis rendezésében egy fekete öltönybe és fehér ingbe öltözött gengsztercsapat olyan, a cselekmény szempontjából jelentéktelennek tűnő dolgokról társalog, mint az, hogy illik-e a pincérnőnek jattot adni vagy sem.
„Let me tell you what Like a Virgin is about.” Quentin Tarantino első mozis rendezésében az imént leírt erős első sor után a filmtörténelem egy meghatározó jelenete következik, amelyben egy fekete öltönybe és fehér ingbe öltözött gengsztercsapat olyan, a cselekmény szempontjából jelentéktelennek tűnő dolgokról társalog, mint az, hogy illik-e a pincérnőnek jattot adni vagy sem. A jelenet mégis működik, mert a szövegek, amiket hallunk, kiválóan vannak megírva. „Tarantinósan”, ahogy ma egy-egy remekül megírt dialógust szokás dicsérni. Már a kezdésnek van egy különös hangulata, amelyet csak tovább fokoz a főcím, a Little Green Bag című George Baker klasszikussal, meg a lassítva mutatott öltönyös bandával. Ez a tíz perc kellett Tarantinónak, hogy bevezessen minket, nézőket az ő dumadömpingtől, filmes utalásoktól, hommage-októl és erőszaktól terhes világába, amelyet olyannyira élvezetes nézni, akár egy nácivadász különítmény, akár egy bosszúra szomjazó ex-bérgyilkos menyasszony van a középpontban.
A Kutyaszorítóban a maga idejében nem volt túl nagy siker, de arra kétségtelenül elég volt, hogy felfigyeljenek Tarantinóra, meg generáljon némi balhét (az amúgy meglehetősen szégyenlősen mutatott) füllevágós jelenettel. Igazi kultstátuszra a Ponyvaregény bemutatója után tett szert, ami persze nem véletlen: a szakmai körökben és a nézőknél is hatalmas sikereket arató film felhívta a figyelmet a direktor első rendezésére is. Volt, illetve van még egy tényező, ami mellett nem lehet elmenni, ha a Kutyaszorítóban szóba kerül, mégpedig azok a plágium vádak, amik Tarantinót érték a film kapcsán. A történet egyes elemei ugyanis meglehetősen pofátlan módon rímelnek Ringo Lam 1987-es Lángoló város című darabjának eseményeire, egyes beállításaira, és a fő motívum is ugyanaz. A hasonlóságok tagadhatatlanok (ami nem zavarja rendezőt abban, hogy azt mondja, nem látta Lam darabját), a Kutyaszorítóbant mégsem nevezném lopásnak vagy feldolgozásnak. Inkább csak annyit érdemes megjegyezni, hogy Tarantino első rendezése nyomokban Lángoló Várost is tartalmaz, vagy máshogy fogalmazva: a rendező kiragadott egy szituációt Lam alkotásából és egész estés filmmé formálta azt.
Had mondjam el, miről szól a Kutyaszorítóban! Egy bandáról, akik ki akarnak rabolni egy ékszerüzletet. Az egész film a nagy rablásmozik, a heist movie-k himnusza… És mégsem olyan, mint egy ilyen műfajú alkotás. Ez nem egy Ocean’s Eleven, Olasz meló vagy Nagy balhé. Való igaz, látunk egy csapatot, akik el akarnak tulajdonítani valamit, látjuk, ahogy megtervezik a rablást, kigondolják a részleteket, felkészülnek az „előadásra”. Éppen csak magát a show-t, a „lényeget” nem mutatja meg Tarantino. Az előzményekre az utóhatásokra koncentrál a Kutyaszorítóban, a linearitás legkisebb látszatát is messziről kerülve. Az időben ide-oda ugráló történetvezetés a végletekig kigondolt és logikusan felépített, különleges ízt kölcsönöz a filmnek, illetve növeli annak izgalmi faktorát. Tarantino okosan játszik ezzel a megoldással, mindig annyi információt csepegtetve a nézőnek, ami szükséges a feszültség fenntartásához. Bár a cselekmény nagy része egy elhagyott raktárépületben játszódik, az idézhető párbeszédek, az érdekes módon bemutatott erőszak, a „ki a spicli?” kérdése, az emlékezetes karakterek illetve a színészi játék (különösen Michael Madsen alakít nagyot, de mindenki más is remek) és a nagybetűs HANGULAT miatt esély sincs arra, hogy lankadjon a néző figyelme.
A Kutyaszorítóban remekmű, és nem mellesleg Tarantino legszerethetőbb és legélvezetesebb munkája azok számára, akik amúgy nem kedvelik őt. Október 23-án lesz a huszadik évfordulója annak, hogy a filmet bemutatták az Egyesült Államokban, de semmit sem vesztett tökösségéből, frissességéből, hangulatából ez a mozi. Életem egyik legnagyobb élménye volt pár évvel ezelőtt recsegő hanggal és borzalmas képpel megnézni a helyi moziban. Ezen élmény előtt és után is sokszor megnéztem, szóval lehet, hogy ideje lenne állást foglalnom abban a tekintetben, hogy miről is szól a Like a Virgin…
Értékelés: 10/10
Kiemelt momentum: Michael Madsen ikonikus táncát a füllevágos jelenetben.
A cikk másodközlés. Eredetileg a Cinestar oldalon jelent meg.
