Mike Flanagan napjaink egy legmegbízhatóbb horrorfilmese. Oculus, Mielőtt felébredek, Hush. Különösen a legutóbbi, Netflixen elérhető mozi kiemelkedően jó, must-see kategória, de a másik kettő miatt sem kell szégyenkeznie a rendezőnek. Ez a film a 2014-es, feledhetőnek tűnő (nem láttam) Ouija című darab előzménye, egyben az a folytatás, amit érdemes volt elkészíteni. Nem mintha megváltaná a világot: ha őszinte akarok lenni, ez is csak közhelyek gyűjteménye. Itt lép be viszont a 'Flanagan-faktor"! Ez az ember mindenféle hatásvadászattól mentesen képes elérni, hogy filmje elérje a kívánt hatást. Egyszerű beállításokkal dolgozik, de mindig megfelelő helyre pakolja a kamerát. Nem csinál semmi különöset, nem nagy mester, de kifejezetten jó szakember. Az Ouija: A gonosz eredete hangulatos cucc, kellemes, bár nem túl extra parafaktorral. Jó pont viszont, hogy karaktereit könnyű megszeretni, s még egyszerűbb ijesztőnek tartani őket. És itt most a kislányra gondolok. Arra a szőke kis dögre, aki olyan elcseszettül tud nézni, és halálos nyugalommal mesél felkavaró történeteket. Külön piros pont volt számomra a befejezés. Sötét, ötletes.
Értékelés: 7/10
Kiemelt momentum: most egy hétig biztosan tartani fogok a szőke hajú kislányoktól. Démon az összes!
