Shyamalan. Előbb hatalmas tehetség, majd kegyvesztett, kinevetett rendező. Előző filmjével, A látogatással már erős életjeleket mutatott, a Széttörve című darabbal meg kb. összezúzta minden rosszakarója megkérgesedett szívét. A James McAvoy fergeteges alakításával megtámogatott film az elejétől fogva feszült, borzongató, és egy-két kisebb kilengéstől eltekintve gyönyörűen építi fel magát. Gyorsan belecsöppenünk az események sűrűjébe, a történet szerint egy fickó elrabol három lányt, akiket fogva tart. Aztán szép lassan kiderül, hogy erősen fogalmazva tulajdonképpen nem is emberről van szó, hanem mindjárt 23-ról. A főszereplő ugyanis disszociatív személyiségzavarban szenved, és rengeteget énje van. (Bár ebből igazából csak négyet-ötöt látunk.) A fiatalok próbálnak kiszabadulni, miközben McAvoy figurája küzd velük és saját magával is, és még arra is van kapacitása, hogy szakemberhez járjon a problémájával. A fináléra kissé elgurul Shyamalan gyógyszere, szükség van némi nyitottságra, de a saját világán belül abszolút logikus a film. Az mindenesetre egyértelmű lett mostanra, hogy egy nem túl nagy léptékű, suspense-re épülő moziban Shyamalan sokkal jobban érzi magát, mint egy nagy költségvetésű darabban: a Széttörve és A látogatás egyértelműen visszalépés az eredeti formátumhoz, amiben sikeres volt a direktor. A befejezés (ami valószínűleg nagyon megosztó lesz) is egy erre utaló lépés. Összességében ez egy közel sem hibátlan film ( egy-két gyengébb színészi játék, megkérdőjelezhető döntés becsúszik, s élményfaktorban sincs benne annyi, mint egy Hatodik érzékben), de kihagyni vétek lenne annak, aki szereti az ilyen stílusú mozgóképeket.
Értékelés: 8/10
Kiemelt momentum: McAvoy és az utolsó jelenet.