Sokszor kárhoztatjuk a hollywoodi filmgyártást azért, mert nem igazán mernek a stúdiók kockázatot vállalni, s manapság rengeteg a reboot, remake, folytatás. Ez még nem is lenne olyan nagy probléma, de sokszor még ezekben a jól bejáratott franchise darabokban sem mernek felvállalni a minimálisnál nagyobb rizikót azok, akik a pénzt adják: ebből születnek a tizenkettő egy tucat forgatókönyvek, s ebből kifolyólag (is) ellaposodik, önismétlővé válik a blockbuster kínálat. Üdítő kivételek, kísérletezőbb mozgóképek ( az idei évben például az Amerika Kapitány 2) persze mindig akadnak, s ilyen a legújabb Majmok bolygója is. Ugyan a cselekmény fordulatai (s így annak egésze) egy kis nézői rutinnal könnyedén kitalálhatóak, a film mégis jó: hagy időt a karaktereinek kibontakozni, azok motivációit felépíteni, s a történet szerencsére nem csak azért van, hogy összekössön két akciójelenetet. Ha ez mindegyik stúdiófilmben így lenne, egy szebb világban élnénk és mindjárt nem fájna nekem sem annyira az igazán eredeti ötletek hiánya. A Forradalom is csak egy reboot-olt széria második része, de igazán szépen megkomponált, átgondolt darab.
Tíz év telt el a Rise of the Planet of the Apes eseményei óta. Caesar vezetésével a majmok kiépítették a maguk városát, boldogan, szervezetten élik világukat. Az emberiség nagy része egy vírusnak köszönhetően halott. Amikor a szerencsés túlélők egy csoportja összetalálkozik a békésen éldegélő majmokkal, megborul a rend és úgy látszik, hogy a háború elkerülhetetlen: a forgatókönyv legnagyobb találmánya az, hogy mindezt nem lehet csak az egyik fél számlájára írni. Nincsen igazából jó és rossz oldal, csak érdekek vannak, a múltból fakadó hibás motivációk és romboló típusú egyéniségek. Caser-nak az eseménysorozat végére be kell látnia, hogy túlzottan idealista volt akkor, amikor azt gondolta, hogy ő és társai jobbak az embernél: nem létezik tökéletes társadalom, mindig lesz olyan, aki megbontja a működő világ egységét és káoszt kelt. Ahogy ezt a folyamatot levezeti a film, ahogyan ráébred a dolgok mikéntjére a vezér, az egészen zseniális. Sajnos az emberi oldal kidolgozása már nem sikerült ennyire fényesre: Gary Oldman karaktere, aki a városban lakó túlélők vezetője, különösen elnagyolt, semmitmondó figura, s a másik főszereplőhöz köthető családi problémák is (pl. a tinédzser nehezen tudja elfogadni apjának barátnőjét) túlontúl közhelyesek ahhoz, hogy erős elemeivé váljanak az egésznek.
Az egyensúly tehát nem tökéletes, de ez már csak azért sem nagy probléma, mert cserébe a majmok kidolgozása, s úgy egészében a film vizualitása lenyűgözőre sikeredett. A CGI csapatnak, a motion capture-nek, Andy Serkisnek és társainak köszönhetően az emberszabásúak még soha nem néztek ki ennyire élethűen a vásznon: Gollum és Caesar megformálójának igazán járna egy bizonyos kis sárga szobrocska. Jó lenne, ha az Akadémia maga is csinálna egy kis forradalmat és díjazná a színészt. Rendezői és operatőri szempontból is kiemelkedőnek éreztem a filmet, Matt Reeves direktor nélkül a tisztességesen megírt forgatókönyv ellenére is lehettek volna problémák bizonyos érzelmes, drámai töltetű jelenetekkel, amelyek vele remekül sikerültek. Számomra erősen érezhető volt a tudatos rendezői jelenlét, az átgondoltság a képkockákon.
Szóval, ahogyan már írtam, ez is csak egy felmelegített, megreformált filmsorozat második felvonása, de ahogy az első rész, úgy ez is meglepően ütősre sikerült. Ha ezt a színvonalat tudja tartani a széria, akkor nyugodtan jöhetnek a folytatások: a Dawn of the Planet of the Apes jó franchise darab módjára egy még nagyszabásúbb sequel ígéretével ér véget, úgyhogy fogunk még mi látni majmokat gépfegyverrel hadakozni.
Értékelés: 8/10
Kiemelt momentum: figyeljétek a film nyitó,-és záróképét!
