Jó dolog ez a toplistázás... Úgysem lehet olyat alkotni, amivel mindenki meg lenne elégedve. Én éppen ezért nem is úgy szoktam már fogalmazni, hogy 'ezek a filmek voltak a legjobbak az évben", inkább csak úgy, hogy 'az alábbi művek voltak a kedvenceim az esztendőben". Vagy valami hasonló. Idén is összeraktam egy harmincas listát azokból a mozgóképekből, amelyek a legnagyobb hatással voltak rám: nagyjából 215 filmet láttam 2018-ban, ennyiből válogattam össze az alább olvasható háromszor tíz darabot. Kicsit csaltam is, nem vettem túl komolyan, hogy az adott alkotásnak mikor volt a premierje, így belefért egy 2016-os, figyelemre méltó dokumentumfilm is a felsorolásba. Íme hát a kedvenceim!
(Az elsőtől a hatodikig állítottam fel sorrendet, azok voltak a legkiemelkedőbbek számomra.)
Elsősorban nem az fogott meg benne, hogy kitalálták ezt a történetmesélési megoldást (mindent a számítógép képernyőjén, chat-en stb. láthatunk), hanem az, ahogy bántak vele. Ahogy hatni tudtak rám. Az első tíz perc rendkívül megható, aztán meg totál izgalmas és kétségbeejtő a film. Nagyon szurkoltam, hogy happy end legyen a vége, pedig alapvetően szeretem a sötét befejezéseket.
Alapvetően azt gondolom, hogy ez egy kicsit túlgondolt film. És nem az alkotói, hanem a kritikai oldalról. Spielberg mester levezényelt egy elképesztően jól kinéző kalandmozit, amelynek ereje abban rejlik, ahogy a karakterek összeállnak, csapat lesz belőlük, hogy megvédelmezzék azt a dolgot, ami kedves nekik: az OASIS-t, a popkultot. Lehet persze azon vitatkozni, hogy egy ilyen stúdiófilm kiárusítja-e azt, amiről szól, de napjainkban már mindenki geek egy kicsit és abszolút nem ciki rajongani. Filmért, könyvért, játékért. Menő kaland ez, én szeretem.
Black Panther / Fekete Párduc (2018)
Számomra a legjobb Marvel-filmek között a helye. És mivel kihagytam a listából az Infinity Wart, a most éppen felém hajított kövek elől már menekülök is. Tudom.
Ne bántsatok!
Jonah Hill rendezői bemutatkozása apró film, amely a 90-es évek Los Angelesének gördeszka-kultúrájának egy szeletébe enged bepillantást... Néhány magát nagyon menő srácnak gondoló fiatal szemén keresztül. Az egy percre jutó káromkodások száma egészen elképesztően magas, de mindez csak hitelesebbé teszi a képet. Időkapszula. (És van benne magyar vonatkozás: felcsendül benne a Gyöngyhajú lány az Omegától.)
Game Night / Éjszakai játék (2018)
Valahol ezen a szinten kellene kezdődnie a mainstream amerikai vígjátékok színvonalának. Okos, vicces, parádés színészi teljesítményekkel (Rachel McAdams csodás), fordulatos történettel.
Ez egy nagyon emberi, szép, jó értelemben vett egyszerű, apró zenés film, csodás dalokkal, kedves színészekkel. Legszívesebben megölelgettem volna a tévémet, miközben néztem. Bár igazából bárkit megölelgettem volna. A zenéit pedig azóta is hallgatom.
Mission: Impossible - Fallout / Mission Impossible: Utóhatás (2018)
Az Utóhatás erős film és indokolt a felhajtás körülötte. A tökéletességtől messze van ugyan, és a műfaj megújítójaként sem fogjuk emlegetni, de az biztos, hogy hatodik résztől ennek az élménynek a töredékét sem szoktuk kapni. ÍRÁSOM
Több botrány is övezte ezt a filmet. Elrontott forgalmazás, hivatalos úton elérhető, de felettébb rossz verzió, harc producer és rendező között... És közben meg ez egy egészen kiváló eastern, ahol a még fiatal 'gyerek" visszacsap a földesúrnak, és minden pofonnak nagy súlya van.
A coming of age filmek, amelyek egy fiatal felnőtté válásának történetét mesélik el mindig is tetszettek, érdekes téma. A Lady Bird nagyon hitelesen kapja el Sacramento városának atmoszféráját, fő figurájának árnyalatait és mindeközben az édesanya is kiemelt, fontos szerepet kap a filmben. Nagyon természetes, 'folyékony" mozi.
Igencsak képben kell lenni a képzőművészettel, ha ennek az alkotásnak az egészét szeretnénk felfogni... Valószínűleg én is csak a felszínét kapargattam, de még az utalások megértésének hiányában is abszolút magával ragadott ez a gyöngyszem. Az az üldözéses jelenet például... Több ötlet van benne, mint fél évnyi hollywoodi akcióban. (Éljenek a túlzások!)
A szegény ember Tom Hardyja, Logan Marshall-Green felturbózva akciózik, meg bosszút áll. Jó köntösben ez is elég lenne, de ennél több rétege is van ennek a filmnek, amely egy igazán üdítő meglepetése volt az évnek.
They Shall Not Grow Old (2018)
Dokumentumfilm. Az első világháborút mutatja meg angol szemszögből, a narrációt az ott harcoló katonák elbeszélései jelentik. Peter Jackson (aki olyan 'jelentéktelen" dolgokat alkotott eddig, mint a Lord of the Rings trilógia) alkotásának legnagyobb erénye az, hogy a régi felvételeket sikerült digitálisan, számítógéppel úgy felújítani, hogy azok színesben, eddig soha nem látható módon közvetítsék felénk az első világégés borzalmait.
Love, Simon / Kszi, Simon (2018)
Derült égből villámcsapás volt, szuper! Nem csak azért, mert az angol poszterekre simán igazak lennének a 'funny" meg' heartwarming" szavak, hanem mert úgy tud egy még ma is nehéz témáról beszélni (egy fiatal meleg srácról szól, fussatok!), hogy közben totál könnyedén lép túl az összes buktatón.
Borzasztóan megosztó film. Én annak ellenére tudtam élvezni, hogy egy nem túl művelt, értelmes 'úriember" végigkiabálta (!!!) csodás kommentjeivel az utolsó negyvenöt percet a vetítésen. Az meg azért jelent valamint, hogy így is elragadott az atmoszférája. Nyugtalanító cucc.
Nagyon sokat feszengtem a film alatt, pedig nem vagyok tizenéves, introvertált (oké, ez megvan) lány, aki nem találja a helyét az életben (ez is...), az iskolában, de még a virtuális világban sem. Ebben a filmben is az a legjobb, hogy nagyon hiteles, életszerű és sosem esik abba a csapdába, hogy hamis hangon szóljon a nézőjéhez.
Ez az év egyik legviccesebb állatsága. Ami mellesleg még tökre okos is. A fehér hangján sikereket elérő színes bőrű telemarketinges történetén sok helyütt szakadtam a nevetéstől.
Alfonso Cuarón filmjét nehéz megszeretni. Az első felében nem sok minden történik, hogy aztán a második részben annál nagyobb legyen az érzelmi hullámvasút. Pofátlan alkotás amúgy, mer iszonyat lassú, költői lenni, a fényképezése egyszerűen letaglózóan gyönyörű és miközben nagyon is emberi, illetve karakterközpontú, a hetvenes évek Mexikójának is tűpontos portréját mutatja meg. Az a szülés-jelenet meg... Légy átkozott, Cuarón!
Én szerintem tökre a haverja tudnék lenni Reisz Gábornak, így a filmjeiből átjövő bölcsész-hangulat alapján (is). Remélem van még a fejében néhány ilyen játékos, önmarcangolós, tökre hiteles képet festő mozi.
Reitman rendezte az egyik kedvenc filmemet, a Junót, s most ismét nagyot alkotott Diablo Cody íróval együtt. Csodás dialógusokkal felvértezett, okos és fontos mű az anyai élet nehézségeiről, kiváló színészek tolmácsolásában.
First Man / Az első ember (2018)
Lehet azon vitatkozni, hogy több-e ez, mint egy sablonos életrajzi film, de a pl. a holdraszállás jelenete, vagy az ott eltöltött idő bemutatása a legcsodálatosabb mozivarázs, amit csak el lehet képzelni. (ajánlott zene: Justin Hurwitz - The Landing)
Ez csak egy modernkori exploitation rape and revenge film, de annak nagyon pofás. A nő megy, gyilkol, bosszút áll, a kizsákmányolás pedig ritkán ilyen stílusos.
Aus dem Nichts / Sötétben (2017)
Akin Fatih az úgynevezett Döner-gyilkosságok hatására forgatta le filmjét, amelyben egy német nő veszti el családját egy robbantás következtében. A török felmenőkkel rendelkező férj és kisfia halálának ügyében a rendőrség pedig nem igazán teszi tisztességesen a dolgát. Megrendítő dráma, kemény kritika, amelynek megnézése után csak annyi tudtam kinyögni, hogy 'fantasztikus film".
Three Billboards Outside Ebbing, Missouri / Három óriásplakát Ebbing határában (2017)
Erről a filmről beszéltek már sokan, sokat, sokszoros Oscar-jelölt, kettőt meg is nyert. És ez azért van, mert tényleg jó.
Nagyon erős dokumenfilm a feketék helyzetéről Amerikában, az ottani börtönrendszerről és igazságszolgáltatásról.
'The caged birds sings for freedom to bring
Black bodies being lost in the american dream
Blood of black being, a pastoral scene
Slavery's still alive, check amendment 13
Not whips and chains, all subliminal
Instead of 'nigga' they use the word 'criminal'
Sweet land of liberty, incarcerated country"
Common - Letter To The Free
6,
The Ballad of Buster Scruggs (2018)
Több Coen történet egy filmben. Olyan volt ez nekem, mint egy jó csokiválogatás, mindegyikben megtaláltam a kedvemre valót. Hat, mesterien megírt és változatos sztori a vadnyugaton, amiket a helyszín és a halál köt össze. A tesókra jellemző sötét humor, erőszak és egészen elképesztően gyönyörű fényképezés is jelen van. Talán a kedvencem a testvérpártól.
5,
Spider-Man: Into the Spider-Verse / Pókember: Irány a Pókverzum (2018)
A Pókember film, amire vágytál, amit megérdemelsz, és ami Spidey-t a jelenlegi legmenőbb filmes szuperhőssé teszi. Ezzel és Holland élőszereplős változatával a hálószövő csúcsformában lengedezik az épületek között. Lenyűgöző vizualitás, kirobbanó ötletesség, maximális stílus. (Nem fizetett reklámszöveg vége.)
4,
A feketék helyzete, a társadalmi, faji egyenlőtlenségek, a rendőri túlkapások az Egyesült Államokban... Csupa-csupa érdekes téma számomra, nem csoda hát, ha egy olyan film, amely ezekkel foglalkozik, tetszett nekem. De mint állat! Keverednek benne a műfajok, parádés a két főszereplő (és a köztük feszülő kémia), a zenék, a hangulat.
3,
Under the Silver Lake / Kaliforniai Rémálom (2018)
Ezt a filmet csak azért nem fogják rengetegen utálni, mert kevesen nézik csak meg. Én viszont imádtam ezt a kissé öncélú, összeesküvés-elméletekkel teletűzdelt neo-noirt, ami hol komoly, hol nem, nincs válasza mindenre, de egy igazán pofás popkult rémálom Hollywoodban, markáns atmoszférával.
2,
BlacKkKlansman / Csuklyások: BlacKkKlansman (2018)
Lehet, hogy Spike Lee túlhangsúlyozta az üzenetet... (Egyszerűsítek: A RASSZIZMUS ROSSZ!) De még így sem hallották meg elegen. A BlacKkKlansman egy mindig (sajnos még mindig!) aktuális témát dolgoz fel, frappánsan, poénosan, stílusosan, igaz történet alapján. Rengeteget nevettem rajta, de közben olyan borzasztó tud lenni az egész... Az emberi gonoszság, hülyeség tökéletes látképe.
1,
Utøya 22. juli / Utoya, júlus 22. (2018)
Soha többé nem akarom látni ezt a filmet. Meg kellett csinálni, és pont így kellett megalkotni. Vágás nélkül, az áldozatok szemszögéből megmutatva ezt a borzalmas eseményt. A gyilkost csak egy-egy pillanatra, elmosódott alakként láthatjuk, de még ennyit sem érdemel. Borzalmasan megrázó, hiteles film: rohadt nehéz volt nézni, és még nehezebb volt utána nem teljesen szétesve létezni. Nem is igazán sikerült. Fél óráig csak meredtem magam elé. Ez a HATÁS az, ami miatt nem akarom többször megnézni, de nem is lehet letaszajtani a képzeletbeli dobogóm tetejéről.
